Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Kell-e Kerepesnek televízió?

Beküldte sinkogyorgy - 2013, február 16 - 15:04
sinkogyorgy képe

A Szilas TV 2006-ban indult regionális televíziós műsora hat településre terjed ki, köztük Kerepesre. Az utóbbi években felvállalt közszolgálati jelleggel működik.

Kerepestől mindössze havi 50 ezer (!) Ft+ÁFA támogatást kapnak, és tudomásom szerint a többi település sem adakozóbb. Szponzorok, hirdetők e térségben gyakorlatilag nincsenek, az önkormányzatok által összeadott havi pár százezer forintból pedig nem lehet televíziót csinálni. A Szilas TV tehát az indulásától eltelt hat és fél év alatt tulajdonképpen az alapító, Zsalakó István és családja anyagai támogatásával, szakmai és lokálpatrióta lelkesedésből működik.

Kerepesnek milliárdos éves költségvetése van, amiből alig több, mint évi fél milliót kap az a tévé, melynek heti négy órás regionális műsort kell készítenie. (Persze a heti 5 perces kerepesi tudósítás-vállalás nem sok, de ezt jelentősen túlteljesítette a Szilas TV. Szerintem 5 perc alatt különben sem lehet egyetlen témában sem közszolgálati riportot készíteni, hiszen több véleményt is meg kell hallgatni.)

Összehasonlításként megjegyzem, hogy az önkormányzat újságjára, a Kerepesi Véleményre költött általam becsült összeg havonta több százezer forint. A szerkesztéssel megbízott polgármesteri titkárnő újságszerkesztői munkájának javadalmazására havi 80 ezer forintot szavazott meg a testület, amit a titkárnői fizetésen felül kap. Tehát akad itt pénz médiára.
 
Zsalakó István, a Szilas TV atyja a mellékelt levelében kérte, hogy a havi 50 ezer forintot 100 ezerre emeljék fel. A febr. 14-i testületi ülésen kiderült, ezt nem tudják teljesíteni, mert nincs rá pénz. Ugyanakkor a képviselők nem támogatták a polgármester által 65 ezer forintra történő emelést, hanem elnapolták a döntéshozatalt, pénzforrást keresve, és felvállalva a helyi televíziózás kérdésének teljeskörű tanulmányozását.
 
Hozzá kell tenni, hogy a műsorsugárzásban egyéb problémák is vannak. Történetesen, hogy a Szilas TV-t csak analóg csatornán lehet fogni, így aki átállt digitális vételre, az csak az internetről töltheti le a heti műsor egy részét, ráadásul egy későbbi időpontban. (Saját kutatásom szerint pl. a Kerekasztal résztvevőinek döntő többsége nem tudja fogni, így még csak megbeszélni sem tudjuk a műsorokat.)

Nekem úgy tűnik, hogy a Szilas TV nézőközönsége főleg abból az idős korosztályból áll, akiknek még analóg tévé készülékük van, vagy nincs pénzük sokcsatornás digitális vételt fizetni. Ők a félnyolcas "királyi" Híradó után át-átkapcsolnak a helyi műsorra. (Ezt már csak azért is teszik, mert a kereskedelmi csatornákon főműsoridőben leadott erőszakos filmekre nem kíváncsiak.)

Tehát nem csak pénzt, hanem nézőket is kell szerezni. Véleményem szerint egy hagyományos "regionális" tévécsatornán felül egy, a település egészét érintő kommunikációs rendszert (tv, újság, internet, rádió stb.) kell szervezni, mely összegyűjti a helyi híreket, megosztja, és a saját rendszerén belül eljuttatja a lakossághoz. Ebbe az információs központba becsatlakoztatnám a helyi kereskedőket, vállalkozókat, akik reklámtevékenységet folytathatnának, némi anyagi támogatás fejében.

Szerintem a probléma tipikus tyúk vagy tojás eset. Ha lesz érdekes műsor, lesz néző, és lesz szponzor, ha nem, akkor minden marad a régiben. Egyedül az önkormányzat van abban a helyzetben, hogy lépjen. A média kiterjesztése, azaz az első kézből származó információ terjesztése a település érdeke, enélkül csak pletyka szintű híresztelések érvényesülhetnek. Nyitni kell Kerepesen! Csak így lehet csökkenteni az évek óta tartó közéleti ellenségeskedést, és a lakosságnak kedvet csinálni a lakóhelyéhez, feloldva a ma tapasztalt közömbösséget.

Kapcsolódó dokumentumok: 

Premium Drupal Themes by Adaptivethemes