Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Gombhoz varrjuk a kabátot? Ismét rendeletben emelnék fel a Hungaroring zajhatárértékekét

Beküldte vigjanos - 2015, augusztus 20 - 11:26
vigjanos képe

A napokban Pártunk és Kormányunk ismételten megpróbálta a Hungaroring működését törvényessé tenni. No nem a zajhatárértékek betartására buzdította a Zrt. vezetését, -- ezt megtette már számos bíróság, valamint legutóbb a Kormányhivatal is--, hanem egy rendeletmódosítást terjesztett elő, amelyben megemeli a zajhatárértéket, valamint évente 40 napig még ez alól az emelt érték alól is felmentést adnának.

Jelenleg a társadalmi egyeztetés zajlik, illetve nem tudom, hogy zajlik-e, mert sem a helyi önkormányzatot nem értesítették (állítólag), sem a helyi --egyébként kifejezetten a zajproblémával foglalkozó-- társadalmi szervezet(ek)et nem vonták be a párbeszédbe.

A nyilatkozatok korát éljük. A múltkoriban a Kerepest szerencsére egyelőre nem érintő menekültügyben kellett rendkívüli testületi ülésen sürgősen nyilatkoznunk, és nyalintanunk egyet a fagylalt narancssárga gombócán. Egyébiránt a (feleslegesen) leírtakkal szemben kifogásom nem volt, így én is támogattam az előterjesztést.

Akár a társadalmi egyeztetés részeként, de a településünkön élő lakosok melletti kiállásként is előterjesztést nyújtottam be a testület augusztus 25-i ülésére, hogy a Képviselő-testület jelezze az illetékes szervek felé: nem ért egyet azzal, hogy a zajvédő beruházások végrehajtatása helyett a jogszabály változtatásával tegye törvényessé szeretett versenypályánk működését. Úgy látszik ismét tyúkszemre taposhattam, mert --bár nem szokványos műfaj, és természetesen megtisztelve érzem magam a különös figyelem miatt-- polgármesterünk úgy terjeszteti az anyagot a testület elé, hogy előszót írt a 'remekművemhez'. Azt mindenesetre elgondolkodtatónak tartom, hogy valahányszor településünk első embere meghallja azt a két szót, hogy "Hungaroring" és "zaj" akkor tizenöt másodpercen belül elhangzik a szájából az hogy "Tízmillió forint". Ez az az összeg ugyanis, amelyet a versenypálya évente juttat a településünknek (mintegy bánatpénzként), amelyből aztán a főleg Szilasligeten élő emberek komfortérzetének javítására készülnek különböző építőipari beruházások (útépítés, járdaépítés, óvodai nyílászárók cseréje stb.). Ha már az említett "előhang" irományban politikai haszonszerzéssel lettem meggyanúsítva, akkor meg kell azt is említenem, hogy a jelenlegi vezetés politikai portfóliójából sem maradnak ki ezek az "eredmények", a vezetés egyszemélyes győzelmének beállítva azt. Mint tudjuk különböző EU-s tanulmányok is kiemelték, hogy a közszférában az állami és önkormányzati beruházások milyen magas korrupciós kockázatokat hordoznak.

Azt gondolom, hogy amennyiben az általam javasolt nyilatkozattal végre felemeljük a hangunkat a törvények betartatása mellett, és emiatt a Hungaroring esetleg beszüntetné az évi 10 milliós úgynevezett segítséget, akkor ezzel a gesztussal egyúttal azt is elismerné, hogy ez a pénz eddig a település hallgatásának az ára volt. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a testületi ülésen képviselőtársaim végre a jog, a törvényesség és a kerepesi választópolgárok, vagy pedig a 10 millió oldalára állnak-e majd 25-én!

VígJAni

Hozzászólások

sinkogyorgy képe

Teljesen egyetértek a felfogással, amit a cikk sugall. A polgármester SzilasTV-beli (2015. aug. 17-i hét) megnyilvánulása az volt, miszerint a Hungaroringet megszüntetni nem lehet, és hogy a Hringtől kapott évi 10 millióra nagy szüksége van az önkormányzatnak. Ez két csúsztatás. Az egyik, hogy egyetlen kerepesi lakos vagy civil szervezet sem követelte soha a Hring megszüntetését, és nem lépett fel a Forma-1 ellen. Nem kell megszüntetni, a nemzeti érdekeket reprezentáló Forma-1 és esetleg még 1-2 nemzetközi verseny elfogadható, de azon felül - a hétköznapokon - tessenek már csendben maradni! Ezt követeljük, nem többet. Nem szükséges annak a pár berhált csotrogánynak itt kőrözgetni, aminek a bőgését naponta élvezzük. Erről van itt szó,  és nem másról. A másik csúsztatás a kapott 10 millió hangsúlyozása. A 10 milla egy átlagember számára hatalmas összeg, ami az Állomás utcában megjelenítve kiváló kortesfogás. Ezzel akarják visszafogni a lakosság elégedetlenségét. Sajnos nincs ellenzéki sajtó Kerepesen, amely rámutatna, hogy egy 10 milliós tétel kiesése szinte semmiség a milliárdos bevételhez képest, és hogy  jobb likviditáskezeléssel nagyobb összeget lehetne megspórolni, érzésem szerint. Több egyszerű embernek mondtam ezt, és teljesen hülyének néztek. Mosolyogtak rajtam: ugyan honnan lenne Kerepesen ennyi pénz, amikor százezres nagyságrendekkel is spórolni kell. Legelábbis minden polgármesteri nyilatkozatban van egy ilyen megállapítás. Sajnos az az 1660 ember, aki a mai kerepesi önkormányzatra szavazott, elhiszi ezeket a csúsztatásokat - úgy tűnik. Ennyi elég Kerepesen...

Sinkó György

Premium Drupal Themes by Adaptivethemes